Beszámoló zarándoktársunk tollából…
„Hogy mi az emberben ez a vágy: menni. Nehéz megfogalmazni… Mintha megszólalna a lelkedben egy harang. Néha évekig csöndben van, nem kondít. De eljön valami, valami megmagyarázhatatlan dolog, és megszólal. Először nagyon halkan, alig hallod. El is hessegeted, nem, ez nem engem hív. Aztán elkezd egyre erősebben kongatni. És már nem tudod elhallgattatni. Hív, hív és neked el kell indulni. Ez valahonnan a gyerekkorból jön, és ha az ember igazán őszinte magához, ezek a hívások megmaradnak, ha meg meri élni őket az ember.”
Ha kellő vágyakozással, felkészülve megyünk, a zarándokút lelki fejlődésünket szolgálja. Függetlenül attól, hogy valaki egyedül vagy közösségben, gyalog, vagy járművel indul el, és attól is, hogy hány kilométert tesz meg naponta.
Mindenkinek az életében vannak időszakok, amikor különösen érzi Isten jelenlétét. Nehézségek, problémák, amikkel egyedül, sokszor kilátástalannak látszó helyzetekben küszködik ugyanúgy fogékonnyá teszik erre, mint rendkívüli örömök, különleges lelki élmények. Hagyományosan megélt hitünk, vallásosságunk, amibe beleszülettünk, egyszerre tudatossá, elevenné válik. Nyilvánvalóvá lesz, hogy Isten nem egy távoli helyen van, hanem bent az életünkben, mellettünk.
A természetben élő embereknél tapasztalhatjuk, mennyire közel állnak Istenhez. Ők nap mint nap érzik, hogy nélküle semmit nem tehetnek a saját erejükből. A gyalogos zarándokutakon ezt magunk is megéljük. Ajándékul kapunk próbatételeket csakúgy, mint különleges találkozásokat, emberi kapcsolatokat, nagy benső örömöt adó lelki élményeket.
Évekkel korábban, amikor hallottam a kópháziak máriazelli útjairól, úgy éreztem, hogy egyszer el kell mennem. Ugyanakkor azt gondoltam, hogy fizikailag nem vagyok erre alkalmas. Aztán valahol mégis bennem maradt a vágyakozás anélkül, hogy ezt megfogalmaztam volna. Amikor megtudtam 2007-ben, hogy a hegykőiekhez lehetne csatlakozni, nem gondolkoztam azon, hogy bírni fogom-e testileg. Csak az volt a fontos, hogy elindulhassak. Az első úton, és azóta sem éreztem erőtlenséget . Erőt adtak a szentmisék, a közös imák és éneklések, a társak derűje, tapintatos odafigyelése és segítsége. Észrevették, ha egyedül akartam maradni és beszéltek hozzám, ha arra volt szükségem.
Amiért kezdetben elindultam: hálát adni és könyörögni a Szűz Anya segítségéért. Megtalálni az utat Istenhez, összhangba kerülni önmagammal, belső békét találni – csak később fogalmazódott meg.
A zarándokutakon azonban különböző formában ott működik a gonosz lélek is. Például úgy, hogy a média nyilvánosságával, újságcikkek által glóriát von a fejünk köré. Sugallja, elhiteti, hogy milyen rendkívüli teljesítményre vagyunk képesek.
Éreznünk kell azonban, hogy nem a magunk dicsőségéért zarándokolunk. Nem az élménybeszámolók, újságcikkek, fényképek teszik vonzóvá a többi ember számára a zarándoklást – bár szép emlékeket őriznek – hanem az, amivé útjaink során változunk: Tudjuk-e Isten dicsőségét sugározni azzal, ahogy éljük a mindennapjainkat, ahogy megküzdünk a nehézségekkel – a zarándokutakon és életünk során.
„Mindnyájunkban bennünk van, hogy fölfelé kívánkozunk. A Teremtőhöz. Az ember nem akar egyedül maradni. Kell valakibe kapaszkodni, aki erőt ad, aki fölfele viszi, föllépteti az égi világba, hogy ott a lelke átfényesedjék, megtisztuljon.”
Mária, Szűz Anya!
Hozzád indulunk, óvd meg utunkon lelkes kis csapatunk! Visz bennünket lábunk, talán meg is ázunk….De mi nem adjuk fel, csak Tehozzád érjünk el.
Hozzád zarándoklunk, Hozzád imádkozunk, Csak érjen el Tehozzád lelkes kis csapatunk! Elindultunk bátran, oltárodhoz érni, oltárod előtt némán letérdelni.
Könyörögni Hozzád, ki a patrónánk vagy,hisz a mi kérésünk nem is olyan nagy. Arra kérünk Téged, drága Nagyasszonyunk, áldásodat kapja a mi kis csapatunk!
Magyarok vagyunk, magyarnak születtünk, bocsásd meg nekünk, hogyha rosszat tettünk!
Oltalmazd meg népünk, mely szenvedett oly sokat, s ha kell, büntesd meg a bűnös gonoszokat! Ám a szeretet hassa át szívedet, Segítsd tetteiben a hű hívidet!
Kik hozzád fordulnak könyörgésükkel,hogy ne hagyjanak fel a reménységükkel!
Ezért zarándoklunk Tehozzád Szűz Anya, Elhagyva e helyet, mit úgy hívunk, hogy Haza. Reméljük, vissza már oltalmaddal jövünk, s reményteljes szívvel meg lesz az örömünk.
A mi helyünk itt van e drága hazában, de népünk nincsen egyetlen magában. Mert velünk vagy Te, ki patrónánk nékünk,legyen boldog eztán a mi magyar népünk!
Völgyi József Hidegség
